Cikkek
-
MuziX blog: Sokszorosan díjnyertes a SoundMAGIC E10s
A What Hifi? magazin rangos elismerését egyszer is hatalmas szó elérni, de az E10-széria idén már ötödször vehette át a díjat.
Blogbejegyzés 34
-
Beköszönt az új ZTE Nubia
Állítólag Z11 néven mutatkozik be a gyártó új csúcsmodellje, ami a fémházon kívül oldalkávák nélküli, a széleken lekerekített kijelzővel hódíthat.
Hír 16
-
Újév előtt befutott a Marshmallow az LG G3-ra
Legalábbis a lengyel variánsra, hiszen sok frissítés történelmi szomszédunknál bukkan fel először.
Hír 71
-
318 millió eurónyi adót kell az Apple-nek befizetnie
Az olasz adóhatóság és az Apple adóelkerülési ügyében a felek egyezségre jutottak, ami precedensértékű lehet.
Hír 82
-
CES blog: Megérkeztünk San Franciscóba
Hosszú, két átszállásos úton vagyunk túl, ami egyrészt izgalommal volt teli, másrészt unalmas volt, de a megérkezés minden bizonnyal örökre feledhetetlen marad.
Blogbejegyzés 27
-
Egy Lenovo csúcsmobil is Exynos chipsettel érkezik?
A Meizu után kínai források szerint más gyártók is érdeklődnek az Exynos rendszerchipek iránt, a Lenovo állítólag a 8870-esre vetett szemet.
Hír 18
-
Frissítés érkezik a Microsoft Lumia 950-hez és 950 XL-hez
Hibajavításokból álló csokrot adott ki a Microsoft a Lumia 950 és 950 XL eszközökhöz, nemsokára a magyarországi készülékeken is felbukkanhat a frissítést jelző ablak.
Hír 42
-
A Samsung és az LG is szállíthat OLED paneleket az iPhone-okba
Újabb forrás számolt be arról, hogy 2018-tól OLED kijelzőtechnológiát használhatnak az iPhone-ok. A két nagy koreai gyártó lehet a legfőbb beszállító partner.
Hír 102
-
Hatféle „Xperia Z6" jelenhet meg jövőre
Úgy néz ki, hogy jövőre nem csak egy „Xperia Z6", hanem egy egész flotta mutatkozhat be 4 hüvelyktől 6,4 hüvelykig bezárólag.
Hír 92
-
Január 5-én mutatkozhat be a Lenovo K4 Note
A Lenovo indiai Twitter-csatornáján most szinte minden a „killernote" körül forog, úgy tűnik, hogy január 5-e lesz a bemutató napja.
Hír 15
-
12 hüvelykes, Windows 10-es Samsung táblagép érkezhet
Ismét bizonyítékok bukkantak fel egy Windows 10 operációs rendszert futtató Samsung eszközről, amely most a Wi-Fi.org-nál járt minősítési viziten.
Hír 48
-
Pillanatok alatt elkapkodták a Mi Pad 2-t
A 16 és 64 gigabájtos Xiaomi Mi Pad 2 sem volt sokáig készleten, a remekül árazott tablet iránt hatalmas az érdeklődés.
Hír 33
-
Az MWC-n jelenik meg a HP „Falcon"?
A februári kiállítás egy Snapdragon 820-at érdekességet tartogathat Windows 10 rendszerrel és QHD felbontású kijelzővel.
Hír 19
-
MuziX blog: Bemutatkozik a GGMM kolibrije
A GGMM Nightingale után eljutott hozzánk a Hummingbird is; a két fülhallgató nagyjából egy kategóriában versenyzik, de ez egy kicsit barátságosabb hangképet kínál a felhasználóknak.
Blogbejegyzés 0
-
A CES-en mutatkozhat be az LG Tone utódja
Az amerikai kiállításon mutathatja be az LG az új, vezeték nélküli fülhallgatóját, aminek fejlesztésében a Harman/Kardon is kivette a részét.
Hír 2
-
Karácsony után olcsóbbak a mobilok a Telenornál
Lementek az ünnepek, és ezzel együtt több telefonnak az ára is.
Blogbejegyzés 66
-
Lebukott a Gionee F105
Az öthüvelykes kijelzővel ellátott mobil a TENAA adatbázisában bukkant fel, jó eséllyel nemsokára hivatalosan is bemutatkozik.
Hír 11
-
Megérkezett az Android Marshmallow a HTC One M9-re
Az ígéreteknek megfelelően az ünnepek alatt megindult a HTC One M9 Android 6.0-s és a One A9 6.0.1-es verzióra való frissítése.
Hír 16
-
Képen látható a Samsung Galaxy J1 (2016)
Az FCC műhelyét már megjárta az új, belépőkategóriás készülék, de most egy fotó is kiszivárgott róla a kéminformációkat szállító Twitter-csatornák egyikén.
Hír 27
-
Újabb Honor bukkant fel a TENAA adatbázisában
Sokak szerint Honor 7X névre fog hallgatni a gyártó új mobilja, a TENAA viszont egyelőre csak egy kódnevet adott a phablethez.
Hír 3
-
Januárban érkezik a Le Max
A LeTV hatalmas méretű, 6,33 hüvelykes kijelzővel szerelt mobillal rukkol elő, az esemény a jövő hónap közepén várható, felszereltség terén pedig mindenből szinte a legjobbat kapja majd.
Hír 11
-
Még több minden tudható a K4 Note-ról
A Lenovo információcsepegtetése továbbra sem hagy alább, a cég most is újabb dolgokat árult el a középkategóriás készülékéről.
Hír 10
-
Galaxy blog: Megmutatta az erejét az A9 és a Snapdragon 652
A Samsung Galaxy A9 az egyik első olyan mobil, amelyik a frissen átkeresztelt Qualcomm Snapdragon 652-es SoC-t használja.
Blogbejegyzés 10
-
Videón a Xiaomi Mi 5?
Renderképeken és egy online megosztott videón is lebukhatott a Xiaomi Mi 4 várva-várt folytatása.
Hír 36
-
CES blog: Irány a nyugati part!
Néhány napja még nem is gondoltam volna, hogy az óévet San Franciscóban búcsúztatjuk majd.
Blogbejegyzés 23
-
Befutott a HTC One X9 is
Az ünnepek előtti utolsó pillanatokban leplezte le legújabb felső-középkategóriás mobilját a HTC, amely a One A9-cel ellentétben megtartotta a BoomSound hangszórókat.
Hír 97
-
Galaxy blog: Bemutatkozott a Samsung Galaxy A9
A dél-koreai gyártó lerántotta a leplet a 6 hüvelykes kijelzővel szerelt készülékéről, amibe igencsak méretes akkumulátor került.
Blogbejegyzés 27
-
CES blog: Viva Nevada, viva Kalifornia!
Életemben először utazom Európán kívülre. Először lépek az Amerikai kontinensre. Először járok Las Vegasban. Hogy mit várok? Mindent.
Blogbejegyzés 35
-
Mobilarena TV - Erős Pista
A Motorola betörhetetlen kijelzős okostelefonja az ünnepek előtti utolsó Mobilarena TV főszereplője. A Moto X Force ízig-vérig csúcskategóriás készülék lett.
MA!TV 43
-
Erőset gurított Geekbenchben a tízmagos Helio X20
Várhatóan 2016 elejéig kell még várni a Helio X20 felbukkanására okostelefonokban, a három klaszteres megoldás mindenesetre igen ütősnek ígérkezik.
Hír 43
-
Karácsony előtt befut az Android 6.0 a One M9-re
Mo Versi azt is bejelentette Twitteren, hogy a HTC a One A9 6.0.1-es frissítését is közzéteszi a következő 24 órában.
Hír 61
-
A TENAA-nál járt a Samsung Galaxy A9
A hathüvelykes kijelzővel megáldott óriásphabletről szinte mindent tudunk már, mostanra pedig a TENAA műhelyét is megjárta a kütyü, nemsokára bemutatkozhat az eszköz!
Hír 10
-
A Lenovo újabb részletet árult el a K4 Note-ról
A kínaiak hamarosan bemutatásra kerülő modelljéről most éppen az derült ki, hogy 3 gigabájtnyi rendszermemóriával rendelkezik majd.
Hír 23
-
Snapdragon 652 SoC kerülhet az Alcatel következő készülékébe
A korábban még Snapdragon 620 néven futó chipset az Idol 4 belsejébe kerülhet, legalábbis a GFXBench adatbázisa erről árulkodik.
Hír 13
-
Videón az „iPhone 7" prototípusa?
Úgy tűnik, hogy egy gyárban dolgozó emberke készített egy rövid bemutatót, hogy mégis milyen külsővel debütálhat a következő Apple mobil.
Hír 76
-
Bemutatkozott a Gionee Marathon M5 Plus és M5 Enjoy
A két új modell a korábbiakhoz hasonlóan hatalmas akkumulátorral érkezik, értelemszerűen nem is pehelykönnyűek a kütyük.
Hír 11
-
Bemutatkozott az LG G Pad II 8.3
A dél-koreai gyártó újabb tabletet mutatott be, mely a középkategóriában próbál szerencsét, köszönhetően többek között a Snapdragon 615 SoC-nek.
Hír 21
-
Tényleg jön a következő androidos BlackBerry?
Már a vezérigazgató is célozgat a kanadaiak jövőre debütáló készülékére, mely a Privhez hasonlóan zöld robotos rendszerrel kerülhet forgalomba.
Hír 67
-
Év elején debütálhat a Lumia 650
Újabb fotókat láthatunk az új, középkategóriás Lumiáról, ha minden igaz, akkor nemsokára hivatalosan is bemutatkozik a termék.
Hír 106
-
Féltucatnyi árcsökkenés a Telekomnál
Összesen hat készülék lett még olcsóbb a karácsony előtt.
Blogbejegyzés 35
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- Apple iPhone SE (3. generáció) - szélsebes múltidézés
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Futás, futópályák
- Elden Ring
- War Thunder - MMO Combat Game
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Projektor topic
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mobil flották
- További aktív témák...